rendeles@fundamentumkiado.hu

Cseri Kálmán könyvek

Cseri Kálmán 1939. április 30-án született Kecskeméten. Ott ismerte meg fiatalon Istennek a Jézus Krisztusban megjelent bűnbocsátó szeretetét, s már gimnazistaként bekapcsolódott a gyülekezeti munkába. Eközben alakult ki benne, hogy lelkipásztorként szeretné másoknak is mutatni a megtérésre vezető utat. A Budapesti Református Teológiai Akadémián 1962-ben szerzett lelkészi oklevelet. Utána 3 évéig vidéken (Cece), majd 6 évig a fővárosban (Budahegyvidék) szolgált gyülekezeti beosztott lelkészként. 1971-ben – Joó Sándor halála után – a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség választotta meg lelkipásztorának. Itt szolgált nyugdíjba meneteléig, 39 éven át. Fő törekvése az volt, hogy az örök evangéliumot a mai ember számára is érthetően hirdesse, igényes magyar nyelven. Elődjéhez hasonlóan fontosnak tartotta a személyes lelki beszélgetéseket, a családlátogatást és a szeretetszolgálat sokféle formáját gyülekezeten belül és kívül egyaránt, beleértve a mai határokon túli rászoruló magyar gyülekezeteket is. Igehirdetéssel sokfelé szolgált az országban s azon kívül is. Cseri Kálmán 2017. február 13-án tért vissza Urához, akit egész életében alázattal, hűségesen szolgált. „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (1 Kor 2,2)
Szűrő
Raktáron
2 000 Ft
1 905 Ft +áfa
Raktáron
2 000 Ft
1 905 Ft +áfa
Raktáron
2 000 Ft
1 905 Ft +áfa
Raktáron
2 000 Ft
1 905 Ft +áfa
Raktáron
2 000 Ft
1 905 Ft +áfa
Új
Raktáron
2 500 Ft MEGJELENT!
2 381 Ft +áfa
Új
Raktáron
2 500 Ft MEGJELENT!
2 381 Ft +áfa
1